Törökországba indulása előtt a tudós testület nevében kiadott ajánlólevelét 1857. április 14-i dátummal báró Eötvös József és az Akadémia akkori titkára, Toldy Ferenc látták el kézjegyükkel. A következő év júniusában tartott összes ülésen elhangzott az Isztambulban tartózkodó „Vámbéry kivonatai Chodzsa Szaduddin effendi
Tádzs üt tevarich (Történetek koronája) című munkájából, Hunyadi János török hadjáratait illetően.” 1859-ben pedig Ballagi Mór olvasta fel a török csagatai és a magyar nyelvek egybehasonlítását, s benyújtotta Vámbéry
Csagatai-török-magyar egybehasonlító kis szótárának kéziratát.
1
Közép-ázsiai útja előtt, amelyre az Akadémia anyagi
támogatásával indult, 1861. július 29-én búcsúzott el tagtársaitól. Beszédében
kifejtette, mi késztette arra, hogy keleti nyelvekkel, s ezen belül különösen a
török nyelvvel foglalkozzék. Jelen útjának célját így jelölte meg: „a szebb és
regényesebb magyarok őshazája helyett nyelvészeti igazságot keresünk.”
2
Hazatértét követően rendszeresen tartott előadásokat, 1867-1899 között 26
alkalommal saját értekezését, ezen kívül tagsággal nem rendelkező tudósok,
fiatal kutatók munkáit olvasta fel. Így hangzottak el az Akadémia új palotájában
pl. a fiatal Goldziher Ignác, Pozder Károly, Bálint Gábor, Thury József írásai.
Előadása, nevéhez hasonlóan, leggyakrabban az „ugor-török háború” éveiben
hangzott fel a Duna-parti palotában.
Megválasztásától kezdve egészen haláláig minden tekintetben igyekezett az
Akadémia ügyét szolgálni, akár személyes munkával, akár kapcsolatai
felhasználásával.
Amikor a Corvinák megtekintésére „expeditio” indult Isztambulba, felmerült, hogy
szükség lesz a keleti nyelvek ismeretére. Ezért a kultuszminiszterhez írt
felterjesztésben az Akadémia részéről javasolták, hogy az Ipolyi Arnold, Toldy
Ferenc, Télfy Iván tagokból álló küldöttséghez, a saját költségén utazó Pulszky
Ferenc mellett csatlakozzon Vámbéry is. 1889-ben, amikor Fraknói Vilmos
felolvasta „Elsődleges jelentését a konstantinápolyi bizottság működéséről”, indítványozta, hogy az Akadémia szavazzon köszönetet Vámbéry Ármin rendes tagnak,
„a ki tekintélye súlyával és fáradhatatlan buzgalmával az eddig elért és még
várható sikernek egyik fő tényezője volt.”
3
Ugyanezen év júniusában Pulszky
Ferenc mutatta be az ún. Rannusius codexet, amelyet Vámbéry hozott el
Konstantinápolyból, s amely az akadémiai könyvtárban helyeztetett el a szultán
ajándékaként. A török császári állami levéltárban végzett kutatásairól, amelyek
a hódoltsági viszonyokra vonatkozóan szolgáltak új ismeretekkel, Vámbéry
személyesen tett jelentést a Történelmi Bizottság előtt.
Akadémiai karrierje töretlen volt. Levelező taggá 1860. október 9-én
választották, A török történelmi irodalomról c. székfoglalóját 1861. április
29-én és május 6-án tartotta. Az I. osztály 1876-ban – szokatlanul hosszú idő
elteltével – jelölte rendes tagnak Vámbéry Ármin l. tagot, aki „munkáival
európai hírt vívott ki.” Ekkor 28 szavazattal, 11 ellenében választották meg.
A török-tatár nyelvek szónyomozási szótáráról címmel 1877. január 15-én tartotta
meg székfoglalóját. 1893-ban ellenszavazat nélkül nyerte el a tiszteleti
tagságot, a következő évben pedig az igazgató tagok közé választották. Az
Akadémia jelölése alapján rendszeres résztvevője volt a nemzetközi orientalista
kongresszusoknak, a firenzei találkozóról (1878) ő készített jelentést az
Akadémia számára. Az Akadémia állandó bizottságai közül 1868-tól haláláig tagja
volt a Nyelvtudományi Bizottságnak.
 |
 |
Több tagajánlást is benyújtott: gróf Kuun Gézát
4
tiszteleti tagul, Pozder Károlyt
levelező tagul, a magyar népmesékkel és mondákkal foglalkozó angol Henry A.
Jones drámaírót és Mehmed Táhir Munif pasa (1830-1910) török közoktatási
minisztert, ki „a Corvina körüli fáradozásainkat erősen támogatja” külső tagul
ajánlotta. A régész-felfedező Stein Aurél és az iranista
Kégl Sándor esetében is
ő volt az egyik ajánló.
Az akadémiai díjak közül az 1869. évre szóló Sámuel-díjat, a szorosan
nyelvészeti értekezések közül a Magyar török-tatár nyelvbeli szóegyezések című
dolgozata kapta. Az Ujgur nyelvemlékek című, 1870-ben megjelent munkájának
kiadásához 700 forint segélypénzzel járult hozzá az Akadémia. Az MTA Könyvkiadó
Bizottsága kiadásában jelent meg A magyarok eredete c. művének második kiadása
(1882), valamint A török faj ethnologiai és ethnographiai tekintetben (1885) és
a Nyugot kulturája keleten (1906) című művei.
Az 1910. október 3-án tartott akadémiai összes ülés határozata alapján írásban
köszöntötték tagsága 50. évfordulója alkalmából, majd 1912. március 19-én,
nyolcvanadik születésnapja alkalmából a főtitkár és tagtársai keresték fel
jókívánságaikkal. „Az üdvözlésre Vámbéry annak a hű és meleg ragaszkodásának
kifejezésével válaszolt, melyet Akadémiánk iránt tetteivel és munkásságával
tanúsítani és szóval hangoztatni sohasem szűnt meg” – áll a felvett
jegyzőkönyvben.
5
1913.
szeptember 13-án bekövetkezett halálakor az Akadémia főtitkára így emlékezett
meg az egykori igazgatósági tagról: „a múlt századnak egyik legmerészebb és
legszerencsésebb felfedező utazója, a ki a föld- és néprajz, valamint a régi
török nyelv körébe eső számos munkájával és számtalan czikkével hírt és
dicsőséget aratott földünknek mind az öt részében.”
6
Szeptember 17-én, az Akadémia testületileg vett részt gyászszertartásán. Az
emlékbeszéd megtartására az I. osztály Goldziher Ignácot kérte fel, aki az 1915.
október 25-i összes ülésen olvasta fel megemlékezését.
7
Ebben nem tért ki
részletesen Vámbéry tudományos munkájának
8
értékelésére, mert azt megtette az MTA
megbízásából megjelenő Budapesti Szemle hasábjain Munkácsi Bernát. Berzeviczy
Albert, az Akadémia elnöke az 1932. március 21-én tartott összes ülésén
emlékezett meg Vámbéry Ármin születésének 100. évfordulójáról,
9
kiemelve, hogy
Vámbéry személyében nemcsak a keleti stúdiumok hazai megindítóját tiszteljük,
hanem azt az embert, aki ismeretterjesztőként, kitűnő tolla segítségével, meg is
tudta szerettetni azt.
Előadások Vámbéry Ármintól és róla az Akadémiai Értesítő évfolyamaiban:
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|||||
 |
 |
 |
 |
 |
