Fodor Gábor:
Vámbéry, az újságíró, diplomata és közvetítő

Vámbéry Ármin 1857-ben, szinte koldusként lépett először az Oszmán Birodalom földjére. A színes isztambuli forgatagba kilépő fiatalembert már akkor elvarázsolta a keleti főváros hangulata, így nem csoda, hogy életének nagy részét a törökség kutatásának szentelte. A kezdetben szent muzulmán szövegek recitálásából tengődő Vámbéry egy-két év alatt az oszmán elit családtagjainak házitanítója, majd kedvelt vendége lett, így első ott tartózkodása alatt nevét mind az Isztambulba akkreditált európai követek, mind az Oszmán Birodalom bel- és külpolitikáját irányító bürokraták megismerték. Sőt, az idegen nyelveket oktató ifjú személyesen találkozhatott Abdülaziz szultánnal, és megismerkedett az ifjú trónörökössel, az 1876-ban trónra lépő II. Abdülhamiddal is.

A nyugatról jött emberrel bizalmatlan törökök rokonszenvét Vámbéry kitűnő nyelvérzéke, valamint a keleti szokások ismeretének segítségével nyerte meg (többek között, látogatásai alkalmával, ajándékokkal kedveskedett), így egyre nagyobb megbecsülésnek örvendett a Porta fontos tisztségviselőinek szemében. Ezt csak tovább tetézte 1861-ben megkezdett közép-ázsiai utazása, amelyről hazatérve fél Európa megismerte, s főleg Nagy-Britannia, hősnek kijáró tisztelettel fogadta. A korábban fehér foltnak számító területek leírásával világhírnévre szert tevő magyar felfedező ezt követően hamar az angol uralkodóház több tagjának, és számos befolyásos arisztokratának is kedvelt vendége lett. Az időközben a Pesti Egyetem tanárává kinevezett Vámbéry a következő évtizedekben egyre fontosabb szerepet játszott az angol-török és Habsburg-török kapcsolatok alakulásában, így az angol mellett az oszmán szultáni udvarban is díszvendégnek kijáró tisztelettel fogadták. Különösen igaz ez II. Abdülhamid szultán trónra lépését (1876), valamint az egyiptomi konfliktust (1882) követően, hiszen a világszerte publikáló, továbbá a keleti embereket jól ismerő Vámbérytől az újdonsült oszmán uralkodó azt várta, hogy a Porta álláspontjának hírvivője és egyben európai kapcsolattartója legyen.

A törökök által csak Resid efendiként ismert Vámbéry Ármin közel három évtizeden keresztül számított kiemelt vendégnek az isztambuli Dolmabahcse palotában, ám az évek múlásával egyre jobban eltávolodott korábbi barátjától, a rendkívül csavaros eszű, ám egyre diktatórikusabb hajlamú II. Abdülhamidtól. Míg az 1880-as évek második felében, valamint az 1890-es évek elején a török fővárosba érkező magyar tudóst a vasútállomáson a szultáni zenekar várta, a szultán szárnysegédje személyesen gondoskodott kényelméről, majd II. Abdülhamid négyszemközti audienciákon fogadta őt (amely teljes mértékben szokatlan volt az oszmán uralkodótól), addig az 1894-1896-os örményellenes pogromok vérengzéseit követően viszonyuk egyre inkább megromlott. Bár Vámbéry 1889-től szoros kapcsolatban állt az angol Foreign Office munkatársaival, és rendszeresen jelentett a közte és a szultán közt lezajlott beszélgetésekről, mégsem ez okozta szerepének csökkenését, és török kapcsolatainak elhidegülését. A megrögzött oroszellenes kutató, aki személyesen élte át az orosz csapatok 1849-es magyarországi bevonulását, egész életében a cári birodalom elleni európai összefogásért fáradozott, ám erőfeszítései egy idő után nagypolitikai érdekeket sértettek. Így az 1900-as évek második felére diplomáciai és „hírszerző” munkája mind az oroszok barátságát kereső angoloknak, mind pedig a Boszniáért a törökökkel ölre menő Habsburgoknak egyre terhesebbé vált, ezért az idősödő tudóst partvonalon kívülre helyezték. Ezt követően 1913-as haláláig Vámbéry már közel nem tudott olyan befolyást gyakorolni nyugati barátaira, mint tette azt a korábbi évtizedek során. 1

Az első világháború kitörését követően majd’ egy évtizedig háborúban álló törökök körében Vámbéry neve hamar feledésbe merült. A II. Abdülhamid szultánnak a törökség keleti ágának létezéséről elsőként mesélő magyar kutató – akinek része volt a török nemzettudat felébresztésében és kialakulásában is -, az 1980-as évek elején került ismét reflektorfénybe, ám ezúttal már az angolok titkos ügynökeként. A Mim Kemal Öke által jegyzett II. Abdülhamid és kora Prof. Vámbéry Ármin angol ügynök jelentéseinek tükrében 2 c. könyve az angol Alder-Dalby szerzőpáros Vámbéry-életrajzában 3 elsőként feldolgozott dokumentumokra támaszkodott. Az angol külügyminisztérium levéltárában őrzött, Vámbéry által írt levelek segítségével a szerző igyekezett a magyar turkológust kémnek és kettős ügynöknek lefesteni, sőt, a könyv bővített újrakiadásában a cionista mozgalomhoz fűződő viszonya miatt már zsidó származása is hangsúlyos szerepet kapott. 4 Mindezek ellenére kijelenthető, hogy Törökországban még nem feledkeztek meg teljesen a magyar kutató érdemeiről, így ma is számos könyv és konferencia állít emléket a kalandos sorsú utazónak, aki beírta nevét a török, az angol és a magyar nép történelmébe.