Vámbéry Ármin élete végéig szoros kapcsolatban maradt első tanítványával, Goldziher Ignáccal (1850-1921) az európai iszlámkutatás mindmáig meghatározó alakjával. Kettejük kapcsolatának jó tükrét adják Vámbéry levelei, illetve – a válaszok hiányában – Goldziher naplóbejegyzései, 1 valamint Vámbéry halálakor írt Emlékbeszéde. 2

Érintkezésükre rányomta bélyegét a tanár-tanítvány viszony. Goldziher mind Naplójában, mind Emlékbeszédében kiemelte, milyen nagy hatással volt rá Vámbéry szuggesztív előadásmódja: „Ez eleven közvetlenség okvetlen áthatott a fiatal növendék lelkére és mintegy átvarázsolta abba az élő keleti milieube, melynek szellemi termékei megismerésére iparkodott”. 3 Ugyanakkor Vámbéry is érthetően büszke volt arra, hogy a korabeli világ egyik legtekintélyesebb iszlámtudósává vált kutató figyelmét az ő előadásai irányították a Kelet megismerése felé. „Gonosz lélek volnék, ha valaha is elfelejteném …, vagy letagadnám, hogy Vámbérynak köszönhetem őszinte vonzódásomat a keleti tanulmányokhoz” – olvashatjuk Goldziher Naplójában (35. o.), amelyre szépen rímelnek Vámbéry egyik késői levelének sorai: „ha Goldziher tanulmányait mutatják be és tanulóéveiről beszélnek, akkor ragaszkodom ahhoz, hogy én őt úgy ismerem, mint az én első tanítványomat, akit én vezettem be a keleti ismeretek előcsarnokába, akinek az első lépéseit én vezettem, s akinek az előmeneteléért sokat kellett udvariaskodnom és előszobáznom”. 4

A Keleti Gyűjteményben Goldziher fiának, Károlynak a rendezésében található, több mint 1.600 személytől származó, s mintegy 13.000 levelet tartalmazó levelezésben Vámbéry meghatározó mennyiséggel szerepel. Csak 56 ember küldött Goldzihernek ötvennél több levelet, s ezek között találjuk a dervist is, akitől 71 levél maradt fenn. Ezeken a leveleken kívül, a GIL/44/09-es jelű borítékban még két névjegy található Vámbéry Árminnétól, egy boríték, egy levél a Turáni Társaságtól, 5 Goldziher választerve Vámbéry egyik levelére, valamint Vámbéry három gyászjelentése. 6

A levelek megoszlása nyelvileg és tematikailag is érdekes. Vámbéry az 1860-as évektől kezdődően levelezett tanítványával, s e levelek nyelve szinte kizárólag német 7 volt egészen 1894-ig. Ebből az időszakból 27 levél maradt fenn, s ezt a sorozatot csak két magyar és egy angol nyelvű levél 8 törte meg. 1894-ben azonban fordult a kocka. Míg az év elején keltezett leveleit Vámbéry még németül vetette papírra, addig júniusban már magyar nyelven ajánlotta Goldziher pártfogásába „magán titkárát”. 9 S ettől kezdve – négy kivétellel – kizárólag magyarul írt, összesen 37 levelet.

A levelek között találunk levelező lapokat és olyan névjegyeket is, amelyekre Vámbéry néhány sort jegyzett fel. A levelek hangneme mindvégig nagyon szívélyes, a datálatlan, de minden bizonnyal első levél megszólítása „Liebes Kind”, 10 a többi német nyelvűé általában „Lieber Natzi”, a magyaroké pedig többnyire „Kedves öcsém uram”. Goldziher Vámbérynek címzett fennmaradt magyar levelében a megszólítás:„Nagyon tisztelt professor ur!”, a korai német nyelvűben: „Hochwürdiger Herr”. 11 Vámbéry fia, Rusztem által Goldzihernek az 1910-es években írt három fennmaradt levélben a megszólítás „Mélyen Tisztelt Goldziher Bácsi”, 12 ill. „Kedves Goldziher Bácsi”. 13

Még árnyaltabb képet nyerhetünk, ha a leveleket tematikailag csoportosítjuk. Az 1870-es években írt hosszú levelekben Vámbéry többnyire tanácsokkal látja el az ifjú tudóst, illetve némi szívességeket kér 14 tőle európai egyetemi tanulmányai idején. Vámbéry is úgy érezte, hogy Eötvös József halála 15 nagy csapás a magyar orientalisztika számára, s ezt a véleményét is megosztotta Goldziherrel. Ezeken kívül az alábbi témákkal találkozhatunk:

– támogatás kérése valaki számára, legyen az akadémiai tagajánlás (Stein Aurél 16 ), szakmai törődés, 17 vagy a Pesti Izraelita Hitközség anyagi támogatásának elnyerése (R. Mordekhai Deutsch, 18 Munkácsi Bernát, Kunos Ignác 19 ), amelynek Goldziher 1874-től a titkára volt;
– gratulációk Goldziher kinevezései, 20 családi eseményei, 21 illetve könyveinek megjelenése 22 alkalmából (valamint részvétének 23 kifejezése Goldziher édesanyjának elhunyta alkalmából);
– újévi 24 és egyéb 25 üdvözletek, meghívások; 26
– szómagyarázatok kérése és adása. Ez tekinthető tulajdonképpen a levelezés szakmai részének, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Goldziher is többször fordult egykori mesteréhez, ha egy török kifejezéssel 27 nem boldogult, Vámbéry pedig szintén számított Goldziher válaszára az általa soha meg nem tanult arab nyelv esetében. 28

A fentiekbe egy 1897 tavaszán történt rendkívül jelentős levélváltást nem lehet beilleszteni. Ahhoz azonban, hogy ezt kellően értékelni tudjuk, meg kell jegyezni, hogy Goldziher 1881-ben megszakította kapcsolatát Vámbéryvel, 29 s azt csak több mint 12 év szünet után folytatta, amikor egykori tanára kérte, 30 hogy publikációs listáját juttassa el hozzá, mivel ez szükséges volt ahhoz, hogy a bölcsészkar javasolhassa címzetes nyilvános rendes tanári kinevezését. 31

Az 1897-es levelezés tárgya Vámbéry újabb javaslata, amelyet annak érdekében nyújtott be a Bölcsészettudományi Karhoz, hogy Goldziher – aki egyetemi tanári munkájáért fizetést ekkor még nem kapott – rendszeres „jutalomban” részesülhessen: „Kérelmem” – olvashatjuk a hivatalos iratban 32 – „melyet a tekintetes Bölcsészeti Karhoz intézni bátorkodom, tehát oda irányul: intézzen a Kar felterjesztést a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter úrhoz, Wlassics Gyula dr. Ő Nmlts.-hoz, melyben Goldzieher [sic] 33 Ignác dr. cz. ny. r. részére évi ezerötszáz frt. jutalom engedélyezését hozza javaslatba.”

E levélváltás érdekessége annak teljességében rejlik, hiszen nemcsak Vámbéry 1897. április 27-én kelt hivatalos beadványa maradt fenn (amelyet – miután azt a Kartól visszavonta – maga küldött el Goldzihernek), hanem Goldziher május 1-én éjjel írt részletes választerve 34 is, sőt Vámbéry május 2-án 35 és május 6-án 36 kelt két válasza is.

E kérelmet Goldziher – Naplója tanúsága szerint - először a dékán asztalán pillantotta meg, s már akkor nagyon felkavarta: „Ide jutottam hát itteni egyetemi működésem 26-ik évének kezdetén? Nyílt kunyerálás tényleges elismerés helyett. Ráadásul még a várható kudarc.” 37 De akkor még úgy gondolta, hagyja a dolgokat saját medrükben folyni. Ám ugyanaznap látogatást tett Vámbérynál is, aki szóba hozta neki a kérelmet, s ennek hatására május 1-én éjjel hosszú levelet írt egykori tanárának, kérve, hogy vonja vissza beadványát. Vámbéry gondosan mérlegelve Goldziher szavait, először úgy döntött, hogy csak akkor bocsátja a Kar elé kérelmét, ha azt „vita és szavazás nélkül” elfogadják. Második leveléből azonban kiviláglik, hogy tapogatózásai során azt tapasztalta, hogy elkerülhetetlen lenne a vita, ezért beadványát visszavonta. Goldziher előmenetelének támogatásáról azonban nem mondott le. „Beszélek a miniszterrel és remélem hogy ő jószántából kivánságomnak eleget tesz” – zárja sorait.

Vámbéry nemcsak egyetemi előmenetelekor támogatta egykori tanítványát, hanem már kora ifjúságától igyekezett őt bevezetni a magyar tudományos világba, bátorította publikálásra, illetve mutatta be dolgozatait az Akadémián, amit azonban a műveit érlelni szerető Goldziher utólag sérelmesnek érzett. 38 Goldziher úgy vélte, hogy az „ugor-török háború” kitörése után Vámbéry sok ellenfele rá, Vámbéry „házi diákjára” is átvitte ellenséges érzelmeit. 39 Vámbéry később is szívesen írt véleményt Goldziher megjelenésre váró műveiről, ahogy azt egy kéziratban fennmaradt lap is tanúsítja, amelyet „A sivatag vallása és az iszlám” című tanulmányáról írt. 40

A fent bemutatott levélváltásból és Vámbéry Goldzihert támogató egyéb tetteiből – könyvajánlásaiból, meghívásaiból, stb. – úgy tűnik, hogy Goldziher talán igaztalanul vádolta egykori tanárát azzal, hogy előmenetele ellen aknamunkát végez. 41 Kettejük rendkívül eltérő habitusából származhattak a feszültségek: a hitét többször elhagyó, könnyen publikáló, de ezzel többször is új kutatási területet megnyitó autodidakta utazó állt szemben a hitét mélyen átélő, minden sorát többször megfontolva leíró, jól képzett tudóssal. 42 Goldziher azonban Vámbéry halálakor képes volt felülemelkedni fenntartásain. Az 1915-ös nyár egy részét az Emlékbeszéd megírásának szentelte, 43 amelyben Vámbéry több területen is úttörő mivoltát méltatta hosszan, s alaposan. Megemlékezésének és értékelésének egyéni színezetet adott azáltal, hogy 1865 októberében „ő volt sorrend szerint a legelső deák, ki … hozzá hallgatóul iratkozott”, 44 majd az október 25-én elmondott beszéddel „lezárta életének ‘Vámbéry’-fejezetét”. 45